Elnézést, hogy mostanában nem voltam aktív, de teljesen behavazódtunk. Az utóbbi napokban szó szerint. Mindenesetre nem múlt el kaland, vagy inkább élmény nélkül ez az időszak, és most nem csak a hegyekben tornyosuló munkára gondolok.

Először is, mikor visszajöttem, néhány kolléga jelezte, hogy mostanában péntekenként összeülnek a kövi ebédlőjében, és LAN-ban nyomják a CoD 2-t. Én meg vagyok annyira kocka, hogy természetesen jelentkeztem. Ez általában késő éjszakába nyúló program, volt rá példa, hogy negyed 11-kor kezdtünk el csomagolni. Én természetesen az asztali gépemet vittem, mert híresen laptop-ellenes vagyok, és nekem nincs. :) Aztán egyszer csak nagyon megijedtem, ugyanis az egyik nap a gépem elég komoly hibaüzenettel kezdett el fenyegetőzni, én pedig komolyan tartottam attól, hogy minden zeném, filmem, fényképem, egyszóval évek hosszú során ilyen-olyan formában felgyűlt emlék a múlt ködébe vész. Ezért elmentem az egyik rendszergazdával egy elektronikai piacra, ahol sikerült egy egész komoly vinyót vennem, az otthoninál kedvezőbb áron. Ez mellesleg 2 TB-os. :)

A piac "kezelése" nagyon elnyerte a tetszésemet, ugyanis ez úgy működik, hogy tépsz egy sorszámot, mint a bankokban, majd egy terminálon a sorszám segítségével megmondod, hogy mit szeretnél venni (mint egy webáruázban), ők jelzik, hogy van-e készleten. Ha van, akkor átfáradsz a pénztárhoz és kifizeted, majd a hodály egy másik végébe kell fáradni, ahol egy monitoron előbb-utóbb megjelenik a te számod, és hogy melyik szektorban veheted át. Naná, hogy a számok nem sorrendben követik egymást. :)

Kocsival egyébként kb tíz percre van a kövitől, de mivel mi tömegközlekedtünk, volt vagy másfél óra. De nem baj, újabb részletét láttam a metróvonalnak, bár ez nem igazán nyerte el a tetszésemet. Némelyik állomás olyan volt, mintha félbehagyták volna. Ja, ez a vonalszakasz a felszínen halad, úgyhogy ne azokra a képekre gondoljunk, amik a neten keringenek (azok viszont tényleg szépek).

Egy hete egyébként nőnap volt, úgyhogy a kolléganőket megint elhalmozták ajándékokkal. Sokat emlegetett kolléganőm például kapott egy nagy doboz teát, de azt nekem adta. Neki ugyanis már annyi van otthon, hogy ha még négy évet itt tartózkodna és csak teát inna, akkor is maradna vagy négy évre való.

tea1.jpgEz itt a teásdoboz kívülről

tea2.jpgÉs ennyiféle tea van benne

Zárásként még csak annyit, hogy a hétvégén - ha már háromnapos - terveztem, hogy egy kicsit csavargok Moszkvában. Ma szóltak a kollégák, hogy ezt azért fontoljam meg, mert holnap és holnapután annyi hó fog esni, amennyit 50 éve (!!!) nem tapasztaltak ebben a városban. Szót fogadok, mert nagyon féltem a fényképezőmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://oroszhon.blog.hu/api/trackback/id/tr405134785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása