... elkezdődött! Ma reggel bejött az egyik helyi alkalmazott és füligvigyorral közölte, hogy tegnap este a tévében hallotta, hogy havazás lesz holnap és holnapután. Ráadásul annyi, amennyi az egyhavi adag! Tévedett egyébként, mert már ma déltől nekiállt, és a legújabb hírek szerint még szombaton is esni fog. Egyébként ebből valamit érezhettünk is, mert tegnap és tegnapelőtt mindenki álmos és hisztis volt, ráadásul az idő is folyamatosan melegedett. Idősebbek már mondták is, hogy ebből havazás lesz.

Ma pedig az orosztanáromtól kaptam egy üveg házi készítésű gyömbérteát. Nekem nagyon ízlett, de neki nem tetszett az íze. Pedig ő írta le a tévéből, és készítette el magának és férjurának, akit viszont nem tudtam meginterjúvolni ezzel kapcsolatban. Mindenesetre én kaptam egy jó fél liternyit. erről eszembe jutott, hogy május környékén Leslie barátom apukájánál voltunk kerti sütögetésen, és oda is kikerült gyömbérszörp, amit személyesen ő ütött össze. Az töményebb volt ennél (még szép, végülis az szörp volt), de az íz ugyanaz. Én meg már akkor is lelkesedtem.

És hogy teljes legyen a mai napom, orosz óráról hazafelé jövet a lépcsőházban szembejött velem egy erősen középkorú nő, akinek olyan illata volt, mintha beleesett volna egy naftalinnal teli medencébe. És ha már ilyen kritikus vagyok vele szemben, akkor hadd idézzem vele kapcsolatban a Tibor blog írójának az első regényét: "szájkontúrjának vastagsága egyenes arányban állt szemének romlásával." :)

És ha már a blogoknál tartunk, most egy kis reklám következik (nem, nem fizetnek érte, de mivel a cél nagyon nemes, úgy érzem, hogy ezt terjeszteni kell minél szélesebb körben). Van Budapesten egy fiatalokból álló társaság, akiknek elegük lett abból, hogy ennyire elszaporodtak a biciklitolvajok, úgyhogy úgy döntöttek, elkezdenek rájuk vadászni. A módszereik teljesen törvényesek, maximálisan együttműködnek a rendőrséggel, akik most már végre kezdik (f)elismerni munkájuk fontosságát. A dolog rém egyszerű: kiraknak valahol Pesten egy csalikerékpárt, és várják, hogy egy tolvaj elvigye. A kerékpárba jeladók vannak beépítve, amiket nyomon követnek, és rövid úton elérnek a tolvajhoz. Ezután kihívják a rendőrséget és az ügyet (valamint a tolvajokat) átadják nekik. Rendkívül sikeresek: eddig bemutattak kilenc videót, amiben kaptak el orgazdákat, egyszerű tolvajokat, sőt a rendőrszékház környékén egy országos körözés alatt álló embert(?), akit gyilkosságban való bűnsegédlettel vádoltak. Ezzel az írással semmilyen titkot nem árultam el, hiszen ők maguk is leírták , és a videók a mai napig is láthatók a youtube-on, illetve a saját weboldalukon, aminek itt a címe: www.tolvajkergetok.hu. Egyébként nem csak a videók miatt érdemes megnézni az oldalt, vannak ott más érdekes cikkek is. Terjessze mindenki weboldaluk címét, mert tényleg sok bicikli tűnik el.

1 komment

Címkék: reklám tea

A bejegyzés trackback címe:

https://oroszhon.blog.hu/api/trackback/id/tr54932099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leslie Judge 2012.12.03. 13:35:06

Ja, itt Pekingben is sok "tűnik el". Nem nyitnak itt irodát? Lehetne egy tolvajkergető szakdiplomata a nagykövetségen. ;)
süti beállítások módosítása