Megérkezett az ősz, annak minden kellemetlenségével: hideg szél, eső, borult idő. Tegnap azonban még kellemes napos, kissé felhős idő volt, úgyhogy kollégával eldöntöttük, hogy megmutat nekem néhány dolgot Moszkvából. Kissé szomorú lettem, mikor közölte, hogy volt olyan ember, aki a négy év alatt nem látott ennyit a városból, mint én tegnap. Na mindegy.

Elhatároztuk, hogy találkozunk a kövi előtt, és innen elgyalogolunk a Lomonoszov egyetemhez. Ez egy jó húsz perces séta lett, majd a végén egy hatalmas parkba csöppentünk. Itt szólt kollégám, hogy akkor talán most nézzek jobbra. Így is tettem, majd elállt a lélegzetem, ugyanis ott volt az egyetem épülete. Közelről nem is lehetett róla jó képet készíteni, úgyhogy elmentünk a park másik végébe, ahonnan lencsevégre is kaptam.

Lomonoszov egyetem

Mellesleg megtudtam, hogy ez a világ legnagyobb, egyetemnek épült és azóta is egyetemként használt épülete. Miután kigyönyörködtem magam, csináltunk egy hátraarcot, és mentünk 100 métert, ekkor értünk fel a Veréb-hegy csúcsára. Na nem kell egy Gellért-hegyre gondolni, tulajdonképpen észre sem vettem, hogy hegytetőn vagyunk, de azt megértem, hogy Napóleon miért innen kukkolta a várost. Elképesztő panoráma tárult elénk. Az egyetlen, ami elcsúfította ezt, az két gyárkémény volt, viszont köztük elnézve látta az ember a híres moszkvai tévétornyot, valamint a "Sztálin lányai"-ként emlegetett hatalmas épületeket. A becenév (gúnynév?) onnan ered, hogy mindet Sztálin utasítására kezdték el építeni, de némelyiket már csak a halála után fejeztek be. Persze volt itt is kirakodóvásár, méregdrága cuccokkal, viszont voltak köztük olyan érdekességek is, mint például orosz egyenruha-tartozékok. Találtam olyan tányérsapkát, amire egy helikopter is le tudna szállni.

Ez a kutya Édesanyám kertjéből követett idáig. :)

Számunkra azonban itt is igaz volt az a mondás, hogy "mindent a szemnek, semmit a kéznek". Borzasztó árban volt minden.

Ez után troliztunk egy jót, és megérkeztünk a Kijevi pályaudvar mellé, majd átkeltünk egy gyaloghídon, és elindultunk a Vörös tér felé. Ja, a Moszkva folyó alapján lehetetlen tájékozódni, mert annyira kanyarog, hogy az alapján sosem tudod, merre jársz. Végigsétáltunk a régi Arbat-on, ami egy sétálóutca, kétszer olyan széles kivitelben, mint otthon a Váci utca, viszont nagyjából ugyanolyan hosszú. Ennek a túlsó végében volt a Külügyminisztérium, és itt nagyon gyorsan ízelítőt is kaptam a dugó és a tömeg fogalmából. :)

Mikor egy szép téren keresztül eljutottunk az Ismeretlen Katona sírjához, ismét elállt a lélegzetem. Ez a Kreml egyszerűen nagy. Viszont legnagyobb bánatomra a Vörös tér éppen le volt zárva, valami rendezvény volt ott, és hordták el az alkatrészeit. Nem, nem felvonulás. :) Cserében viszont láttam egy skót katonazenekart (tényleg skótok voltak), akik teli tüdőből fújták a dudát.

A Történeti Múzeum előtti téren megpihentünk egy kicsit, itt készült rólam az alábbi kép, aztán lefényképeztem az orosz Duma épületét.

A szökőkút, ami nagy (naná!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.