Egyik kollégámmal eldöntöttük, hogy a mai napon meglátogatjuk az állatkertet. Nem is tudom már pontosan kitől hallottam róla, de én is meg akartam nézni. Egyébként a következő bejegyzésbe fogom az ott készült képeket felpakolni, mert ma egyszerűen lusta vagyok ahhoz, hogy átnézzem őket.

Tőlem elég egyszerű eljutni oda, a Kijevi pályaudvartól egy megálló a körvonalon (persze ha az ember a másik irányba indul el, akkor sem kell kétségbe esni, csak akkor tíz megálló lesz). Amint kiértünk a felszínre, meg is láttuk a bejáratot, csak előbb át kellett menni a túloldalra. A belépőjegy 500 rubel nyáron, télen ha jól emlékszem, 300, de azt nem akartuk megvárni. Aki esetleg meg akarná látogatni, annak mondom, hogy 10-kor nyit, és este 7-ig van nyitva. Abból a szempontból nekem egy kicsit csalódás volt, hogy nem sokkal nagyobb, mint a budapesti, és még annyi állatfajta sincs. Nem láttam például krokodilt, vízilovat, de a nagymacskákból is hiányzott néhány fajta. Egyébként valamelyik macskaféle ketrecénél történt egy számomra vicces jelenet, amikor nagyon néztük, hogy itt mégis mi bújhat meg, és egyszer csak egy ember jött elő. :) Nekem meg eszembe jutott az Akela zenekar Emberkert című dala: "Nézd, ember, mutatja a majom mama. Jé, hogy megy, nézi tátott szájjal kisfia. Régen ő volt az úr, és képzeld, még beszélni is tud."

Az állatkert egyébként két részből áll, és egy hídon lehet átmenni, az úttest fölött. Az "Új területen" vannak általában a nagyobb testű állatok, mint például a zsiráf vagy a jegesmedve. Itt azonban egy kicsit sietősebbre vettük a figurát, mert meg akartuk nézni az előadást a delfináriumban. Sikerült is pont kezdésre odaérnünk, viszont ülőhely az már nem volt. Sebaj, állva is ugyanolyan élvezetes műsort kaptunk, először két fóka ügyeskedess, majd beúszott egy palackorrú delfin, aki szintén elkápráztatta a gyerekeket (is), végül pedig egy nagy fehér delfin, aminek a pontos fajtáját nem tudom megmondani, de annyit megtudtam, hogy az átlag testsúlya 900 kilogramm körül van. Hát mit mondjak, ez a példány is tudott szórakoztató dolgokat produkálni. A gyerekeknek a legjobban az tetszett, amikor a gondozója (trénere, társa, kinek mi tetszik), megmosta a fogait egy nagy kefével, meg amikor az embert kidobta a vízből.

Hozzáteszem, hogy elismerésem, amiért bement a vízbe, mert ma egyáltalán nincs jó idő. Borús, és nagyon szeles nap köszöntött ránk, ráadásul hideg a szél. Ja, ide külön belépőt kellett venni, ami 150 rubel volt (télen-nyáron). Az előadás után pedig lehetőség volt arra, hogy aki akart, arról készüljön egy közös fotó a delfinekkel. Kollégám úgy gondolta, hogy neki kellene egy ilyen, én viszont megmondom őszintén, besokalltam a nagy tömegtől, úgyhogy megbeszéltük, hogy kint találkozunk. Épp csak arra volt időm, hogy kint körülnézzek, amikor már ott is állt mellettem, és kijelentette, hogy nem kell kép. Kérdésemre elmondta, hogy 1500-2000 rubelt (!!!) kellett volna fizetnie érte, úgyhogy csalódottan kijött inkább. Arra persze gondoltunk, hogy nem ingyen lesz, de mi, naiv lelkek azt gondoltuk, hogy olyan 3-400 rubel körül lesz. Hát nem. Viszont télen csak 500-ba kerül, de szerintem én - csak ezért - nem fogok visszamenni.

Összességében tehát kellemes kikapcsolódás volt, és aki esetleg Moszkvába vetődik látogasson el nyugodtan ide. A képeket pedig (ahogy ígértem) holnap feltöltögetem a következő posztba.

A bejegyzés trackback címe:

https://oroszhon.blog.hu/api/trackback/id/tr435373316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása